Éjjeli kalandok

Egy kitárulkozó vallomással vezetném fel ezt a posztot: én kérem, a világ legjobb könyvelője lennék, ha nem utálnám a repetitív feladatokat. Desajnos.

Azonban ezzel a lélekkel őszintén imádok utazásokra készülni és ezt a tevékenységet a végtelenségig túlzóan precízen kivitelezni. Ne tessék szemkontaktust fenntartva, óvatosan elhátrláni a kijelzőtől, ez nem jelenti azt, hogy aztán a végrehajtás is így történik, sőt! Ha már ott vagyunk a célnál, bármi jöhet spontán, ahogy kedvünk szottyan. De éppen attól tudom elengedni magam, hogy bárhová is tekeredünk tudni fogom, hogy nagyjából hol vagyunk, mit érdemes megnézni, enni, mire lehet számítani az emberektől, mire kell figyelni.

Ironikus módon éppen ez a felkészültség és a kialvatlanság okozott most némi kellemetlenséget.

Az oda kell figyelni része mondjuk Japánba utazva előre tudtam, hogy a gyakori földrengés és elolvastam, mit kell tenni, ha. Ez Texasban most, hogy milyen veszély fenyegeti a gyermekemet a helyi fauna által. És kérem, az internet nem szűkölködik, ha szenzációs veszélyekről van szó. Az ember persze igyekszik ennek tudatában szűrővle kezelni az infót, de valahol csak hatással van rá. Hogyaszondja:

• fekte özvegy (ismerjük),
• barna magányos pók (szövetelhalást okozó csípés),
• tarantula,
• tűzhangya,
• skorpiók,
• többféle mérgeskígyó.

“cipőt érdemes kirázni reggel felvétel előtt, ágy alatt, WC környékén, fürdőszoba lefolyónál, stb. körbenézni főleg éjjel”. . .

Történt pedig mindezek után, hogy lefeküdtünk aludni már este 7-kor a kimerültség miatt. Az első éjjeli pisinél viszont már eszembe jutott a dolog. Telefon, vaku bekapcs.

Megvan az, amikor az ember szándékosan felületes, mert inkább tudatlanul, hirtelen szeretnék bajba esni, nem még aggódva is? 🙂 Igyekeztem lassan mozgatni a fényforrást, hogy mindenkinek legyen ideje elrejtőzni.

Nem sikerült. 🙁 Az első vendég egy felnőtt hüvejkujj méretű fekete “csótány” (vagy nem tudom, felőlem rovartanilag lehet bármi, a lényegen nem változtat) volt.

Nem tagadom, úgy egy merőkanálnyi koffeinnel ekvivalens hatást gyakorolt rám a jelenség. Meg sem kíséreltem megmerényelni (nem is volt még papírtörlő sem a közelemben, nem mintha egy külső oxigén-megtáplált vegyvédelmi szkafander és lángszóró kombónál kevesebbel akárcsak megközelítettem volna). Lendületesen becsuktam a fürdőszoba ajtót, majd inkább önnön (kevéssé sikeres) megnyugtatásomra, mint hathatós intézkedésként az alábbi módon jártam el:

Visszafeküdtem és megpróbáltam ugyan nem gondolni arra, hány társa lehet még a szobámban meg úgy házban és milyen fajokból. Vagy arra, hogy már a belépésnél feltűnt, hogy a külvárosi, gazdag élővilágú környezetben, a fentebb felsorolt fajok tudatában milyen, a természettel egyéválni akaró szuicid hajlam olyan bejárati ajtóillesztéssel élni, ami alatt átfér az ujjam.

Szóval ezeken morfondíroztam épp’, amikor közvetlenül a fal túloldaláról a síri csendben harciasan felvinnyogot valami. A fenti felsorolásból kihagytam a nagyobb testű állatokat, de most megemlítem: szerepelt például az “agresszív”, dög- és mindenevőként mérgező harapású “meglepően erős”, mosómedve, ami “kiválóan alkalmazkodott” a városi környezethez. Továbbá “könnyen átrágja magát a kicsit is sérült könnyűszerkezetes házak falain”. Úgy értve, hogy olyanokén mint amiben éppen az ágyon fekszem…

Ezen ponton már egészen kevéssé kívántam elaludni, mert egy hirtelen halálos pókcsípés még hagyján (párnát, ágyneműt addigra mégiscsak átforgattam), de egy vérengző mosómedve.. Na azt tényleg ne már.

Valahogy mégis elnyomott az álom, hogy megint feliradjak a rövid, de vérfagyasztó vonyításra, amit ezúttal már a házon belülről véltem hallani. Mivel keményfa padló van és karmokat nem hallottam, azt gondoltam, hogy a szellőzőből jöhetett (“gyarkan megbújnak ezeken a helyeken”).

Nem húzom tovább, mert egy ponton túl már csak mindenbe beletörődve vártam a csípést vagy harapást, ezért elárulom – ezzel keretbe foglalva a néhány poszttal ezelőtt a kimerültség hatásairól írtakat . Ma reggel azonosítottam a fajt: egy elöregedett, konnektorba dugható automata légfrissítő volt a nappaliban. ( Jelzem: a “csótány” valódi volt és ha Vanda megreggelizett az első utunk a közeli boltban vezet egy rovarírtóért és sok csótánycsapdáért.)