Szombat, lakókörnyezet shoppingolás

Reggel kikukkantottam kicsit a nappali ablakon, ami így fest (mármint, ami kívül van, nem a kikukkantás):

Miden ház előtt 2-3 autó – gondolom, minden családtagnak egy. GondolhatnÓk ezt menőnek, de Európából nézvést egy irigylésre legkevésbé sem méltó dolog következménye. Nevezetesen, hogy akkorák a távolságok, amelyek a mindennapi élet alapvető kényszerévé teszik az autó tulajdonlást (Igen, Amerikában. Köszönöm, tisztelettel átveszem a “Nyilvánvaló Kapitány”-aranykitűzőt.)

A minap láttunk fogatlan, hajléktalan kinézetű embereket is – persze nagyon rossz állapotú, de működő – autóval. Erre mondhatná felületesen az európai, hogy nem csoda, hogy idáig jutott, ha ennyire nem tud priorizálni a kiadásokban, de itt jegyezném meg halkan, hogy ahol ő viskót tud bérelni, onnan éhen hal, mire gyalog elérne a legközelebbi élelmiszerüzletig. A lakhelyként természetesen a középrétegnek is megfizethetetlen luxust jelentő belvároson kívül egyszerűen nem jellemző olyan, hogy a lakókörnyezetben kis bevásárló üzlet legyen. (Pontosabban mi nem láttunk ilyet és egyéb olvasmányaimból is erre következtetek.)

Na és akkor erre felfűzve lássuk is a mai első Family Dollarban (kb. faluszéli, lepukkant Coop üzlet) történt bevásárlást – pontosabban nézelődést, mert gyakran nem veszünk ilyenkor semmit, csak derülünk, hüledezünk, ahogyan most is.

Kekszben sajt és felvágott: 🙂

Kolbászkrém (Ezt ott és akkor nem tudom, miért, de nagyon viccesen undi dolognak találtunk. Most így utólag már fogalmam sincs, mi volt a tréfa faktor alapja, hiszen ilyesmi nálunk is van, legfeljebb nem fém konzerves kiszerelésben)