Október 27, hétfő. “Reggel” 10 körül ébredtünk. Kb 40 perc alatt összetollászkodtunk magunkat, így nyomban azzal indítottunk, hogy reggebédelni (Nyelvújítok! – ha már mindenki Brunchot mond itthon is.)
Vanda még nem volt éhes és neki volt igaza, mert minden nap, különösen este annyit eszünk ebből az otthonihoz képest iszonyatosan cukros-zsíros ételekből közvetlenül lefekvés előtt, hogy
1. hozzávetőleg napi fél-háromnegyed kilót hízok (ez totál komoly, kijött a végén a matek)),
2. engem speciel kb. minden éjjel vérszomjas velociraptorok üldöznek álmomban.
Más kérdés, hogy az otthoni ügyek miatt két üzemmódot ismerek mostanság: nem eszem szinte semmit, vagy stresszeszek. (Fergetes tragikomádia, ahogy 2 havonta kényszerülök ruhatárat váltani a 8-9 kilós jojózásban, mert hol akkorára hízom, hogy egy B kosaras melltartó is jöhetne a pulcsi alá, hol meg super slim inget viselek (eddig nem is tudtam, hogy nem csak slim, de super slim is létezik! :)) )
Most tehát a zabálás ész nélkül van porondon. Szóval megkerestük a legközelebbi olyan helyet, ahol lehet kapni pastramit. Ez az egyik nagy kedvencem valószínűleg azért, mert egész Budapesten csak kb. 2-3 helyen árulnak, amiből egyetlen egy igazán jó (meglepi: A Pastrami nevű étteremben), az viszont horrordrága és oda-vissza egy 2 órás biciklitúra a lakásunktól.
A pastrami füstölt, fűszeres, pácolt marhahús, leggyakrabban marhaszegyből. Az éttermi értelmében azonban ma már egy szendvicset jelent: két szelet kenyér között ebből a húsból van számos hajszálvékony szelet, mustárral, savanyú káposztával, savanyú uborkával. Eredetileg Kelet-Európából, valószínűleg Romániából vagy Moldvából származik, ahol hasonló módon tartósították a húst „pastramă” néven. A receptet zsidó bevándorlók hozták magukkal az 1800-as évek végén az Egyesült Államokba. New Yorkban lett először népszerű, majd terjedt el az országban.
A hely neve John’s Deli:

(Igen, az első emeleten az ott egy pickup, de ezen már nem lepődtünk meg, mert a hotelszobából láttunk ilyet a szembe lévő felhőkarcoló 8. emeleten is az ablakban. (Szeretik az amerikaiak az autóikat, na.))
Dzsézön élelmiszerüzlete ilyen volt belülről:

A rendelés megint nem volt könnyű. Mindent 2-3-szor kellett megismételnie a szegény arcnak. Bocs, ez van. Nem vagyok jó a helyi akcentusban.
Jöjjön az eredménytermék! Volt benne hús.

Leave a Reply