Van ugyebár TLC nevű TV csatorna, ami ha létezik a műsorszórási stragéiáknak egy spektruma, amelynek az egyik végpontja a kizárólag magaskultúrát közvetítő maximum, akkor a TLC, céljai szerint ennek a számegyesnek a másik végén foglal helyet a trash reality műsorival. Ezek közé tartozik a 250 kg felett is, ahol a cím szerinti nehéz személyiségeket igyekeznek inkább kevesebb, mint több sikerrel megszabadítani a kilóiktól.
Nincs ezekkel a műsorokkal egyébként semmi gond, sőt. Ismerjük a hatásmechanizmust amire az összes valóságshow fel van húzva: a nézőnek bármilyen szerencsétlen élete van, egy újabb kimerítő és /vagy lehangoló nap végén máris jobban érzi magát, ha az itt bemutatott embereket látva arra gondolhat: “Na ezeknél azért mégis mennyivel jobb vagyok már!”
Sőt! A magát értelmiséginek gondoló ember számára további ízfokozó, hogy hasonló körben be sem szabad vallani, az ilyen “egyszerű embereknek” készült műsorok követését, ami így egyfajta bűnös örömként fűszerezi tovább az élményt. Jómagam eddig totális érdektelenséggel álltam ezekhez dolgokhoz, de a Peti komám révén (akit pedig Violettája ismertetett meg ezzel a szellemi – “cukorral meghintett szalonnás túróscsuszával “- így őt valójában őt illeti a köszönet) én is ráforogtam a dologra és felszabadító mámorral hagytam magam mögött (mit hagytam, szétdobáltam a szobában!) a kulturális-műveltségi ruházatom, hogy ellenkulturális értelemben egy képletes alsógatyás és lecsipszezett, rácsos atlétás állapotban élvezzem a műsort. Ráadásul még a családtagjaimat is tovább fertőztem.
Nem mondom, hogy végleg elmerültünk a TLC dagonyában, de a címadó műsornak több évadát is bevallom. A hűtőnkre felkerült egy “Why you eat so much?” a sorozat visszatérő szereplőjétől tökéletlen angolsággal, de éppen ezért szerethető módon megfogalmazott kérdés a fotójával együtt. Így aztán, ha nem is minden ajtónyitásnál tudatosul a kép, de amikor néha feltűnik, mosolyra fakaszt mindannyiunkat a teheráni születésű, és az amerikai fogyni vágyó szereplőket morózus, de jó szándékkal egrecéroztató, gyomor bypass műtéteket szakmányban végző Dr. Nowzaradan.
Ezek után tehát nem volt kérdés, ha Houstonba utazunk, meg kell látogatnunk a mostanra a családunk számára is ikonikussá vált, a sorozatban visszatérő helyszínt, Dr. Nowzaradan klinikáját. Ez lett tehát a mai első hivatalos program:
Ráadásul még be is merészkedtünk! A műsorból ismerős váróba éppen egy a szintén a realityben feltűntekhez hasonló méretű hölgy foglalt helyet két széken, mellette pedig az átlagos egy székes terjedelemben a kísérője.
Mindeközben én, a helyszíntől és élménytől fellelkesülve és -bátorodva, spontán ötletként odamentem a recepciós hölgyekhez és feltettem a kérdést, hogy mi kérem igen hosszú utat tettünk meg a messzi Európából, és ha már így alakult, esetleg összehozható lenne-e egy találkozó a nagyhírű sebésszel. Nyilván tettem ezt az esélytelenek nyugalmával, hiszen már a soriban is idős volt, vélhetően rég nem praktizál, vagy ha igen és éppen nem szabin van, akkor heti 1-2 félnapot, azt meg miért éppen most. De ha még úgy is állnak a csillagok, hát biztos ömlenek a betegek és nem fog ilyen ügyben 2 turistával bohóckódni.
De láss csodát! Az egyik recepciós hölgy mosolyogva azt mondta, megkérdezi! Tehát nem csak dolgozik, de éppen bent is van! Néhány izgalommal telt perc után pedig közölte: az éppen kezelt páciense után fogad minket a doktor úr!
Velünk kérem madarat lehetett volna fogatni. 😁
Vártunk türelemmel, miközben egy férfi páciens érkezett ki konzultációról és a Vanda által szüntelenül csodált amerikai közvetlenséggel azonnal szóba elegyedett az addig várakozó, fent leírt hölggyel. Elmondta, hogy ő már 47 fontot (21 kg ) fogyott, megkérdezte, hogy a hölgy először jött-e (igen), majd igazolta, hogy a doktor bizony tényleg olyan jól végzi a dolgát mint a showban, csak valóban szigorú és be kell tartani, amit kér.
Mire ez a kis intermezzo lejátszódott már jött is az asszisztens, hogy eljött a pillanat, vár minket Dr. Nowzaradan. Beléptünk egy belső váróba, ahová kitotyogott az azóta becsületben megőszült szakállat növesztő orvos (megnéztem: most 81 éves), megkérdezte, hogy vagyunk, honnan jöttünk, én pedig a meghatottságtól habogva dadogtam, hogy egy kis országból Európa közepéről. Hozzátettem, hogy micsoda megtiszteltetés találkozni, hatalmas rajongói vagyunk és engedje meg, hogy gratuláljunk az eredményeihez (trash reality ide vagy oda, tényleg sok embernek adott kvázi új életet).
A sorozatban hozott mogorva archoz képest, folyamatosan mosolygott, viselte az ikonikus és komikusan túldíszitett sztetoszkópját, illetve ami még érdekes volt, hogy a közös fotón azonnal felvette a műsorbeli karaktert és eltűnt az arcáról a mosoly, csak hogy, amint a fotózás befejeződjék, azonnal újra kedvesen nézzen ránk. Hát ilyen ez a showbiznisz.
A bejegyezést Vanda summázatával zárom: Life goal checked, azaz életcél kipipáva. 🙂
Leave a Reply