Lupe Torilla Tex-Mex étterem

A következő állomás csak 1 órára volt (az itt gyakorlatilag azt a szomszédot jelenti, akihez még papucsban és pizsamában átsétálunk). Ha itt vagyunk ugyanis ennünk kell egy Tex-Mex étteremben. Ez nem tisztán a Mexikói konyha, hanem a nevéből nem túl nehezen kitalálhatóan a Texasi és Mexikói konyha keveréke, ami ilyen formán önálló gasztronómiai irányzattá nőtte ki magát.

Újabb érdi adat: a Tex-Mex név eredetileg nem a konyhát jelölte, hanem a Texas-Mexikó vasútvonalat rövidítették így, ami a két terület közötti termékek cseréjét segítette elő. Később ebből csúszott át a jelentés a konyha megjelölésére.

Az étterem szokás szerint egy parkolóban volt, az I-46-os autópálya mentén a semmi közepén. Ugyanakkor a helyi lakosokból álló Houston subredit szerint a legjobb a maga nemében.

A belső díszítés nem tartogat meglepetéseket, hozza az elvárhatót:

Ez ugyebár a második felszolgálós étterem, ahol eszünk, így most már a 2 elemű mintavételből joggal általánosíthatok: Texasban az ültetős vendéglátóipari-iskolát alkalmazzák.

Viccet félretéve, azóta több helyen is voltunk és a kisebb éttermekben is ugyanígy működik (ahogy a filmekben is láttuk és a menőbb európai helyeken tapasztalhatjuk): Van egy fogadó pult, itt köszöntenek és tisztázzák, hogy volt-e foglalás. Ha nem, akkor az itt dolgozó vezet egy szabad asztalhoz, majd egy másik alkalmazott intézi tovább a rendelést, felszolgálást. A módszertan itt ágazik el megint: vagy a felszolgálónál kell fizetni, vagy egy harmadik embernél (esetleg helyen).

Leültünk és azonnal kaptunk egy ajándék tálnyi tacot, majd hozták a rendelt italokat (nem kérdezték a mennyiséget, jött az alább látható “amerikai-méret”, amit én olyan 7 decire tippelnék). A tacohoz egy csípős, darálthúsos és egy meleg(!) babos, szalonnadarabkás mártogatóst kaptunk. Az utóbbi isteni volt!

Vanda egy tortillat rendelt, én sült rákot babpürével töltve és mindketten sültkrumplit köretként. Nem tudom mennyi idő és hány felszedett kiló kellene, hogy ezt idővel megszokjuk, de egyelőre minden alkalommal felnevetünk, mert egyszerre tartjuk viccesnek és kicsit undinak ezeket az adagokat:

Vandáé különösen durva volt. a maradék szerintem simán nettó fél kiló közelében volt még mindig, mert alig bírtam átemelni magam elé, hogy megkóstoljam.

Zárásul megint egy kis autó: Van olyan, ami mellett a mi autónk is eltörpül. A fekete motorháztetője Vanda vállmagasságában volt. Gondolom ez még a mi 2400 köbcentis benzinesünknél is környezetkímélőbb motorral szerelt. 🙂